Leírás
Arcok – Babák könyvtára – Fókuszkönyv – A kicsik figyelmének fejlesztéséhez – 2 hónapos kortól – Tudatos SzülőA kicsik figyelmének fejlesztéséhez – 2 hónapos kortól
A kisbabák már egész korán felismerik az emberi arcot, és intenzív mozgással, illetve mosollyal reagálnak a megjelenésére.
Bár a kicsi fölé hajoló emberi arcot semmi nem pótolhatja, érdemes kihasználni az arcokra irányuló érdeklődését.
A fókuszlapokon az élénk színű hátterekbe illesztett arcok jó lehetőséget adnak arra, hogy a babák az ébrenléti idejükben a látásukat fókuszálják.
– A lapokat már a két hónapos babának is megmutathatja. Ilyenkor egyszerre csak egy képet mutasson. Várjon kicsit, hogy a kicsi tekintete a lapra tévedjen, és legyen ideje a fókuszáláshoz.
– Elhelyezheti a lapokat a baba mellé a kiságyba is úgy, hogy a kép a látóterében legyen. Naponta
többször is válthatja a lapokat.
– Felakaszthatja a képeket a baba ágya köré olyan helyekre, ahol jól látható számára. Egy időben két képnél több ne legyen a baba környezetében.
– A lapok az ölbe fogott kicsinél is jól használhatók, mert arra készteti, hogy megtanulja a háttérből kiemelni az értelmezhető képet. Jó lehetőség ez a figyelem kezdeti aktivizálására.
Kötési mód: puha kötés
Kiadó: Tudatos Lépés Kft.
Kiadás éve: 2023
Terjedelme: 10 oldal
Dimenzió: 210 mm x 210 mm x 3 mm
Vonalkód: 9786155894428