Leírás
ÜGYVÉDNÉL VAGYOK! /JOGI FOGÁSOK ÉS MELLÉFOGÁSOKÜgyvédnél vagyok! – szól a telefonba a hívott fél, hangjában csipetnyi felvágással: lám, neki erre is telik. Pedig ma már nem csak az fordul ügyvédhez, akinek vagyona, üzleti vállalkozása van. Egyre gyakrabban kerülünk olyan helyzetbe, amikor szükségünk van a jogban jártas, jól tájékozott és lehetőleg csavaros eszű szakember segítségére: válás, hivatalokkal való viaskodás, a szomszéddal elmérgesedő vita vagy éppen a munkáltató tisztességtelen eljárása okán, esetleg büntetőügybe keveredve, ha nem gyanúsítottként, akkor tanúként vagy áldozatként.
A szerző korábban ügyész, majd újságíró volt, több mint két évtizede pedig ügyvédként dolgozik, több napilapnál volt az olvasók jogi tanácsadója. Gyakran kérdezik őt a médiában közérdeklődésre számot tartó ügyeiről, de szakértőként másról is. Könyvében megbízói és a hozzá tanácsért fordulók történetein keresztül mutatja be, véleménye szerint hogyan érdemes ügyvédet választani, miként boldoguljunk a jogi útvesztőkben, s hogyan vigyük sikerre ügyünket.
Dr. Kamarás Péter könyve stílusában és műfajában egyedi. Miközben szórakoztatja Olvasóját, jelzőoszlopokat tűz ki számára, hogy könnyebben eligazodjon az egyre bonyolultabbá váló jogi világban.
Kötési mód: puha kötés
Kiadó: Zimber Könyvek
Kiadás éve: 2016
Terjedelme: 200 oldal
Dimenzió: 145 mm x 210 mm x 15 mm
Vonalkód: 9789631263435